Miért harcolnak a muszlim szélsőségesek még ma is a keresztesek ellen?

Oszama Bin Laden 1998 nyarán Afganisztánban más iszlamista vezetőkkel együtt létrehozta "a zsidók és keresztesek elleni szent háború iszlám nemzetközi frontját". Az Iszlám Állam önjelölt kalifája, Abu Bakr al-Bagdadi pedig nem is olyan rég, még 2014-ben legfőbb ellenségeinek a „keresztes, zsidó és hitehagyó ördögöket” nevezte meg. A dzsihadisták manapság is minden felhívásukban a keresztesek elleni szent háborút hirdetik. De hogy jönnek ide a keresztesek?

 A narratíva szerint a barbár és vérengző keresztesek olyan traumát és annyi kárt okoztak az arab világnak, hogy az mélyen beivódott a közgondolkodásba. A szájhagyomány és a krónikák által megörökített kegyetlenkedéseket valójában soha nem felejtették el, ezért emlegetik állandóan a kereszteseket is.  Ezzel a magyarázattal csupán egyetlen probléma akad; jó száz évvel ezelőtt még a muzulmánok sem tudtak erről a traumáról.  A 19. század Közel-Keletjén nem pusztán a keresztesek, de maga Szaladin neve is idegenül csengett és paradox módon egy nyugat-európai uralkodónak köszönhető, hogy mindez megváltozott.

Jeruzsálem elfoglalása

 II. Vilmos császár damaszkuszi látogatásakor 1898-ban egekig magasztalta az egykori nagy szultánt és koszorút helyezett Szaladin romos sírjára. A koszorú szalagján ez állt: „a hős szultánnak, Szaladinnak”. Ezután a császár pénzt adományozott a mauzóleum felújítására, később a bronz sírkőre pedig „szerényen” felíratta; „egy nagyszerű uralkodótól a másiknak”. Egy évvel később az egyiptomi költő Ahmad Shawqi fogalmazta meg először a kérdést; Szaladin nagysága hogyan maradhatott homályban a muszlim írók körében egészen II. Vilmos látogatásáig?

 A századfordulón tehát az arab világ elkezdte újra felfedezni Szaladint és vele együtt a kereszteseket, pontosabban a keresztesek gaztetteit is. A 7-800 évvel korábbi történelmi események ugyanakkor meglehetősen idealizált képben elevenedtek meg. Hiszen a hadjáratokban nem történt más, minthogy a kulturálisan és erkölcsileg alsóbbrendű barbár keresztesek rárontottak a civilizált, modern gondolkodást képviselő muszlim világra. Nem ismerős ez a kép? A Mennyei Királyság c. filmben ugyanezt a verziót láthattuk. Az arabok mentségére legyen mondva ez a verzió Nyugaton már nagyon népszerű volt, hála Sir Walter Scott 1825-ben kiadott bestsellerének,  A talizmánnak. A történelmi regényben a durva és vad keresztesek ellen a bölcs uralkodó Szaladin harcol, aki voltaképpen nem is uralkodó, hanem egy igazi liberális gentleman. 

Szaladin, a Mennyei Királyság c. filmben

Scott művét számos európai nyelvre lefordították és nem véletlen, hogy II. Vilmos is áradozott a bölcs szultán sírja felett. Egy észak-afrikai történész egyetlen kérdésben összefoglalta a lényeget:

 Lehetséges egyáltalán akár elképzelni is, hogy az iszlám világnak bármiféle haszna volt a keresztes hadjáratokból? Mit is profitálhatott volna az iszlám egy alábbvaló, visszamaradott civilizációtól?

 Az arab interpretáció azonban több sebből is vérzik. Az egyik legnagyobb tévedés talán, hogy a hadjárat célja nem a muszlimok kiirtása vagy erőszakos megtérítése volt, hanem a szent helyek visszafoglalása (erről bővebben itt). A Nyugat válaszreakciója volt, miután az ismert keresztény világ jó kétharmadát meghódították a muszlimok. Gyakran olvashatjuk azt is, hogy a muszlimok középkori őseiktől sokkal keserűbb emlékeket őriznek a keresztes hadjáratokról, mint Nyugaton. Mi sem áll távolabb az igazságtól. Mint láttuk, egészen a századfordulóig nem mutattak különösebb érdeklődést az esemény iránt; mivel a kereszteseket legyőzték, ez nem volt téma. De nem csak legyőzték őket, hanem meghódítva az egész Balkánt, jóval több területet foglaltak el, mint valaha ellenségeik a Közel-Keleten. A muszlimok kegyetlenkedéseiről pedig oldalakat lehetne írni; említhetnénk pl. Edessza ostrománál (1144) történt vérengzést. Szaladinról annyit jegyeznénk meg, hogy arab források szerint mosolyogva nézte végig a hattini ütközetben elfogott lovagok lefejezését. Erőszak szempontjából a keresztesek sem voltak különbek, de a genfi konvenciók szerinti hadviselést hiába is keresnénk a XI-XIII. században...

 Summa summarum a 20. század elejétől gyorsan terjedni kezd a muszlim világban is a korábban említett idealizált és egyoldalú kép a keresztes hadjáratokról. A történelmi esemény azonban önálló életre kel; jelentéstartalma egyre tágabb lesz és örökké aktuális. A Balkánon teret vesztő és hanyatló Oszmán Birodalom szultánja, II. Abdulhamid minden kudarcban a keresztesek ármánykodását vélte felfedezni. Nem sokkal később az arab nacionalisták is a keresztes háború folytatását látták a nyugati kolonializmusban. A modern iszlamizmus atyja, Szajjid Kutb (1906-1966) pedig később kifejti, hogy minden keresztes hadjáratnak tekinthető, ami (keresztények és szövetségeseik által) a muszlimok ellen irányul; legyen szó gazdasági, politikai elnyomásról vagy katonai agresszióról. Kutb azt is hozzáteszi, hogy a nemzetközi cionizmus és a nemzetközi kommunizmus mind az imperializmus (vagyis a keresztesek) eszköze a harmadik világ és a muszlimok leigázására. Ebben a logikai ámokfutásban gyakorlatilag mindenki elnyomó keresztes; a szovjet kommunista, az izraeli cionista, a gyarmatosító francia, nem beszélve az imperialista amerikaiakról.

Ez az iszlamista propaganda pedig rendkívül jól működik. Amikor az izraeli hadsereg 1982-ben Bejrútot ostromolta, Mahmoud Darwish palesztin költő azt írta, hogy mindez „bosszú az egész középkori történelemért”. A bökkenő itt csupán annyi, hogy Jeruzsálem bevételekor 1099-ben a város zsidósága a muzulmánokkal vállvetve harcolt a keresztesek ellen. Tehát a korabeli „cionisták” nem a keresztesekkel, hanem épp az „igazhitűekkel” léptek szövetségre ekkor.

Fontosnak tartom kiemelni ugyanakkor, hogy a muzulmánok többsége nem azonosul a (sokszor a Nyugat által  is irányított vagy pénzelt) szélsőségesek  nézeteivel. Sőt, muszlimok vagy muszlim államok is lehetnek keresztesek, amennyiben szövetkeznek az ellenséggel. Ennek egyik ékes példája, amikor a tálibok Pakisztánban követnek el merényleteket, mivel a kormány az USA szövetségese. Még hihetetlenebb, de az is megtörtént, hogy 2015. január 5-én az Iszlám Állam szaudi célpontokra támadt; az arari határátkelőnél két katonát gyilkoltak meg. Hiába, ilyen az, amikor egy fundamentalista vahabita iszlám királyság is árulóvá lesz…