A festői szépségű görög sziget bő kétszáz évig volt központja a Szent János Katonai és Ispotályos Rendnek, vagyis a máltaiaknak. Ez az időszak jelentette Rodosz aranykorát, amelynek az 1522-es oszmán invázió vetett véget.

Az utolsó szentföldi keresztes erőd, Akkón eleste (1291) után a johanniták először Ciprusra vonultak vissza, innen tették át székhelyüket Rodoszra 1309-ben. A sziget meghódítása több évig is elhúzódott; 1306-ban elfoglalták Filerimi és Faraklos erődjeit, a helyi lakosság azonban fellázadt ellenük. A lovagoknak végül nyugati uralkodók (Anglia és Nápoly királyainak) támogatásával, valamint a genovaiak segítségével 1310-re már az egész szigetet sikerült birtokba venni.  A johanniták gazdasági-politikai pozícióját tovább erősítette, hogy 1312-ben megkapták a feloszlatott templomos rend vagyonának egy részét. Hatalmas építkezések kezdődtek és rövid időn belül Rodosz lett a keresztesek legfontosabb főhadiszállása. A szigeten összesen 19 erőd és 16 őrtorony épült, amelyekre a folyton portyázó törökök miatt nagy szükség is volt.

A lovagok utcája, Rodosz óvárosában

 A Kelet-Nyugat határán fekvő sziget természetesen fontos kereskedelmi csomópontként is szolgált, ezért igen vegyes lakossággal rendelkezett. A többséget a görögök/bizánciak alkották, de éltek itt zsidók, örmények és nyugat-európaiak is. A kezdeti nehézségek után a keresztesek kifejezetten jó viszonyt ápoltak a helyiekkel. Köszönhető mindez a johanniták toleráns államberendezkedésének; minden felekezet szabadon gyakorolhatta vallását és az egyes népcsoportokat az élet más területein sem ért hátrányos megkülönböztetés.  A lovagrend etnikai összetétele ugyancsak meglehetősen sokszínű volt; hét különböző nyelvet beszéltek és önmagukat is nyelvek szerint szervezték meg.  A franciák a kórház működéséért feleltek, az itáliaiak a flottáért, az angolok a lovakért, az aragóniaiak a fegyverekért kezeskedtek, a németek a falakra ügyeltek, a védelem pedig az auvergne-i (ma Közép-Franciaország) lovagok hatáskörébe tartozott. A kancellári posztot kasztíliai töltötte be általában, míg a főparancsnok személyét a provence-i katonákból választották.

 Az oszmánok mellett a mamelukok szintén veszélyt jelentettek a szigetre. Utóbbiak 1440-ben és 1444-ben is megostromolták Rodoszt, ám a keresztesek mindkét alkalommal sikerrel verték vissza az egyiptomi flottát.  Konstantinápoly eleste (1453) után a törökök évi 20 ezer arany dukát megfizetését követelték Rodosztól, ám ezt a lovagok megtagadták. Válaszul több környező szigetet is megszálltak a muzulmánok és mintegy 15 ezer főt hurcoltak el rabszolgának, akiket később keleti piacokon adtak el. A johanniták tudták, hogy előbb-utóbb II. Mehmed seregei is meg fogják támadni a várost, ezért a falakat ismét megerősítették. A nagy ostromra 1479-ben került sor, amikor 100 ezer török 170 hajóval indult el a sziget meghódítására. A helyieken kívül mindössze 7 ezer katona védte hősiesen a várost. Az elhúzódó harcok, valamint a nagy veszteségek végül felőrölték a törökök erejét, a keresztény erőd ismét megmenekült. A sziget egy részét viszont szintén újjá kellett építeni a pusztítások miatt.

A lovagrend nagymesteri palotája, mai állapotában

 Az 1520-ban hatalomra kerülő Szulejmán szultán elhatározta, hogy egyszer s mindenkorra lezárja a „rodoszi kalandokat” és végre megszerzi a hőn áhított szigetet. 1522-ben 200 ezer törökkel szemben csupán 4500 (keresztény) katona, és 600 lovag nézett farkasszemet. Bár az ostrom több mint fél évig tartott, a lovagok helyzete nyugati segítség híján kezdettől fogva reménytelennek tűnt.

Rodosz ostroma (1480)

December 22-én a lovagok küldöttsége tárgyalásokba kezdett a szultánnal a megadás feltételeiről. A megállapodás szerint a johanniták megtarthatták fegyvereiket ingóságaikat és ígéretet tettek arra, hogy tizenkét napon belül elhagyják a szigetet. A civilek is önkéntesen, szabadon távozhattak, aminek megfontolására és végrehajtására három év állt rendelkezésükre. Megegyeztek továbbá abban is, hogy a helyieket nem éri bántódás; tiszteletben tartják tulajdonaikat és szavatolják szabad vallásgyakorlásukat. A keresztesek 1523. január 2-án hagyták el Rodosz szigetét, az oszmánok pedig ígéretük ellenére sok civilt meggyilkoltak, a falvakat kifosztották. 213 év után tehát szomorú véget ért a lovagok uralma, a török hódítást követően Rodosz hanyatlásnak indult és egészen 1912-ig muzulmán uralom alatt tengődött.