Ahogy egy korábbi posztban már leírtam, az iszlám a XI. század végére a Pireneusoktól egészen Kis-Ázsiáig meghódította az ismert keresztény világ közel kétharmadát. A középkorban az arabokat, muszlimokat együttesen szaracénnak nevezték. A görög eredetű kifejezés először eredetileg a Sínai-félszigeten élő egyik arab törzsre vonatkozott, majd általánosabb jelentést nyerve elterjedt.  Felmerült bennem a kérdés, hogy a mindenkori pápák vajon milyen intézkedéseket tettek és hogyan próbáltak javítani a szorongatott kereszténység helyzetén, ill. hogyan védekeztek az arab támadások ellen. Noha kevés forrás áll rendelkezésünkre ebből a korból, a keresztes hadjáratot kikiáltó clermont-i zsinatig (1095) a következő eseménysor rekonstruálható:

II. Gergely (715-731) üdvözölte Odó aquitániai herceg győzelmét a szaracénok ellen (721) és ajándékot is küldött a hercegnek. Később az arab csapatok visszaszorításában támogatta Martell Károly frank majordomust is.

III. Szent Gergely (731-741) lelkesedéssel fogadta Martell Károly poitiers-i győzelmét 732-ben.

III. Szent Leó (795-816) pápa a szentföldi keresztényekkel intenzív kapcsolatot tartott fent és anyagi támogatásban részesítette őket.

IV. Szent Leó (847-855) elődje, II. Szergiusz uralkodása alatt a szaracénok feldúlták Ostiát és Rómát (Szent Péter sírját is megtámadták), ezért az örök város köré falakat építtetett. Szövetségbe kovácsolta Nápoly, Gaeta és Amalfi seregeit, így az egyesített hadak 849-ben vereséget mértek az arabokra.

VIII. János (872-882) Kopasz Károly, frank uralkodó segítségét kérte a szaracénok kiűzésére, azonban a király még a hadjárat elején 877-ben meghalt. Ezt követően személyesen vezényelte a hadakat a szaracénok ellen, valamint a Szent Pál Bazilika köré védőfalat emeltetett.

X. János (914-928) pápa 915 nyarán egységbe kovácsolta a különböző itáliai hercegségeket és döntő csapást mértek a mohamedánokra.

VII. Benedek (973-983) pápától a szorongatott kárthágói keresztények levélben kértek segítséget. Benedek egy Jakab nevű papot küldött hozzájuk, aki lelkipásztori szolgálatával segítette, vezette az üldözött nyájat.

IV. Szergiusz (1009-1012) pápai bullát bocsátott ki 1010-ben, miután az őrült Hakim kalifa leromboltatta a jeruzsálemi szent helyeket. Szergiusz a dokumentumban az iszlám kiűzését szorgalmazta a Szentföldről.

VIII. Benedek (1012-1024) igazi hadvezér-pápa volt; gyakran páncélban és fegyverzetben, lovag módjára nyargalta be a területeket; 1016-ban pedig részt vett az arabok elleni tengeri csatában, felszabadítván Szardíniát.

II. Miklós (1058-1061) szövetséget kötött a normannokkal és vezérüket, Guiscard Róbertet az arabok Szicíliából való kiűzésével bízta meg. A sziget utolsó muszlim erődje 1091-ben esett csak el.

II. Sándor (1061-1073) egyik fő célja a keresztények muzulmánok alóli felszabadítása volt. A Húdidák kezén lévő, aragóniai Barbastro visszavételére (1063-64) bátorította a keresztényeket. Vitatott, hogy bűnbocsánatot ígért volna a harcosoknak, valószínűleg csak a zarándokoknak szólt a levél erre vonatkozó részlete.

VII. Szent Gergely (1073-1085) azt tervezte, hogy 50 ezer önkéntessel felszabadítja a keleti testvéreket a muszlim iga alól és lehetségesnek tartotta a Szent Sír felszabadítását is. Ebből végül semmit nem lett.

Boldog III. Viktor (1086-1087) a beneventói zsinat (1087) következtében hajókat küldött Észak-Afrikába, hogy felszabadítsa a keresztény rabszolgákat. A küldetést rövid siker koronázta, amikor elfoglalták El Mahadi városát.

Összességében elmondható, hogy a pápák - erejükhöz mérten-, de mindig támogatták a szaracénok elleni hadjáratokat. Helyesen ismerték fel azt is, hogy a győzelem csak akkor lehetséges, ha az egymással marakadó hatalmak, hercegségek békét kötnek egymással és erejüket a betolakodók ellen fordítják.