Giacomo Biffi (1928-2015) néhai bolognai bíboros-érsek prédikációival, karizmatikus személyiségével és közvetlen stílusával Olaszország-szerte nagy népszerűségnek örvendett a hívők körében. Az érsek nagy tisztelője és kutatója volt Vlagyimir Szolovjovnak (1853-1900), a 19. századi orosz filozófia, irodalom és teológia kiemelkedő alakjának. Biffi többször tartott előadást Szolovjov Az Antikrisztus története c. művéről, amelyek a világhálón is megtalálhatók. Hogy miért aktuális 2019-ben egy 100 éve halott orosz gondolkodó és egy jó 25 évvel ezelőtti bíborosi előadás? Nos, azért mert szerintük

 az Antikrisztus pacifista, filantróp, ökumenista, ökologista, sőt vegetáriánus is.

 A továbbiakban a bíboros e témában megtartott 1991-es előadásának összefoglalása következik.

Mi lesz vajon az idők végén? Szolovjov egy barátjának írt levelében 1896-ban három fő eseményt nevez meg ezzel kapcsolatban. Ezek a Szentírásból is jól ismert végső események a következők:

1. az evangéliumot az egész világon megismerik, terjesztik, hirdetni fogják (vö. Mt 24,14)
2. az Emberfia amikor eljön kevés hitet talál a Földön, mert az Antikrisztust fogják követni az emberek, az igaz hitet üldözni fogják (vö. Lk 18,8, 2Tessz 2,3, 2Tim 4,3)
3. a Gonosz végső vereséget szenved, győzedelmeskedik Krisztus és kicsiny földi serege (vö. Mt 24,4-14)

Bár az igaz hívők hiába tudják, hogy Krisztus győzedelmeskedni fog, - figyelmeztet Szolovjov -, mégsem vonulhatnak passzivitásba. Egyrészt, mert akkor az egész kereszténység történelme megkérdőjeleződne, másrészt pedig Krisztusnak eljövetelekor szüksége van a még megmaradt hitvallókra.

Vlagyimir Szergejevics Szolovjov 

A következő század végére (az orosz írónál ez a XX. századot jelentette!) a nagy háborúkat követően Európa egyesülni fog. Az Európai Egyesült Államok azonban nem tudja megoldani az emberek problémáit, kudarcot fog vallani. A változások következtében végérvényesen elbukik ezt követően a materializmus. Ez mégsem a hit megerősödését fogja eredményezni, hanem egyfajta ürességet hoz létre a világban. A materializmus bukásából tehát nem fog automatikusan újjászületni a hit, hanem épp ellenkezőleg; vákuumban találja majd magát az emberiség. Ebből az ürességből fog támadni az Antikrisztus. De milyen lesz ez az Antikrisztus?

 Az Antikrisztus jó ember, egy meggyőződéses spiritualista, hisz Istenben, hisz a jóban. Önmagát viszont nem szereti, aszkéta és tudós is egyben, aki filantróp, jótékonykodik. és kiváló teológus, exegéta, a Tübingeni Egyetem díszdoktora. Világhírű műve a következő címet viselte: A békéhez és az egyetemes jóléthez vezető egyenes út. Ebben a munkájában a nemes hagyományok tisztelete és az antik szimbólumok magyarázata bátor szociális és politikai értelmezést is nyer. Krisztusról viszont nem szól a könyv. Számára ugyanis három dolog elfogadhatatlan Jézustól:

1. moralizmusa: a jó és a rossz, az igaz és hamis léte – az Igazsággal megosztja az embereket
2. egyedüli Üdvözítő volta: ő nem lehet az egyedüli, maximum egy a sok közül
3. élő valósága: Krisztus nem lehet élő, nem támadhatott fel, meghalt

 Néhány szóban így jellemezhetnénk az Antrikrisztust magát: pacifista, ökologista és ökumenista.

Pacifista, azaz látszólag békeszerető. Amikor uralkodni fog ezt mondja majd: “Föld népei! Én megígértem és elhoztam nektek a békét. Ő kardot hozott a Földre, én békét. Ő az Igazságot hozta el, ami megosztó, ami csak ellentéteket szít az emberek között.” Ökologista; ezt a szót nem használja Szolovjov, mert akkor nem létezett. Leírása azonban világos. Az Antikrisztus nagy humanista lévén, nem csak az emberek, de az állatok nagy barátja is. Húst sem fogyasztott, meggyőződéses vegetáriánus volt. Mint ökumenista édes szavakkal folytat párbeszédet. A konszenzust keresi, az egyetértést a jóban minden felekezettel, vallással. A kereszténység kormányzását katolikusokra bízza a pápával az élen, az ortodoxokra egy a keleti hagyományok és liturgia őrzését ápoló intézetet, a protestánsokra pedig a Biblia tanulmányozását, egy Bibliakutató Intézet formájában. Így egyesíti a kereszténységet.. Keresztények tömegei fogják ebben a formában követni az Antikrisztust, belemennek a játékába és létrehozzák az új kereszténységet.

Csupán egy kisebbség áll ellen ezen törekvésnek. Katolikusok egy kis csoportja, egy jövőbeni pápa II. Péter vezetésével megmarad az igaz hitben, míg az ortodoxoknál János sztárec és maroknyi követői állnak ellen, egy kevés protestáns pedig Pauli professzor köré szerveződve alkotja a szent maradékot.. Ezek az ellenálló csoportok elismerve Péter primátusát végül egyesülnek az Igazságban és egy, igaz Egyházat fognak alkotni. Az idők vége felé közeledve a sötétségben megjelenik a Napbaöltözött Asszony is, 12 csillaggal, koronával a fején. Így jellemzi tehát Szolovjov az Antikrisztust és eljövetelének körülményeit, amellyel megszületik a már említett új kereszténység.

Ez az új kereszténység már Szolovjov kortársánál, Tolsztojnál is megjelenik. A régi és új közötti különbség egyetlen forrása Krisztus feltámadása (annak tagadása vagy hirdetése) lesz. Tolsztoj: Evangélium c. művében az egész kereszténység lényegét a hegyi beszédből kiindulva, a következő öt pontban írja le:

1. nem csak ölni tilos, de dühösnek lenni, haragudni sem szabad embertársadra
2. nem szabad engedni az érzékeknek, még a saját feleségedet sem kívánhatod (lásd. Kreutzer-szonáta)
3. nem szabad esküdözni
4. nem szabad ellenállni a gonosznak, hanem végletekig kell alkalmazni az erőszakmentességet elvét.
5. szeresd, segítsd és szolgáld ellenségedet

Mindennek az eléréséhez ugyanakkor nincs szükség Krisztus valóságos jelenlétére, az élő Isten Fiára. Tolsztojnál Krisztus felesleges, elhagyható. Szolovjov szerint a tolsztoji evangélium fogja meghatározni a jövőt, amellyel végbe megy a gyökeres változás a kereszténységen belül. A tolsztojánizmus fogja kiüresíteni a valódi evangélium üzenetét és elveszi annak lényegét. Mindez egy új humanista etika létrehozásával fog történni, amelyet keresztény értékként mutatnak majd be.

Ezért láthatjuk, hogy mai fiatalok lelkesednek a pacifizmusért, az erőszakmentességért és az antimilitarizmusért. Ezt jóhiszeműen teszik és – folytatja Biffi,- azt hiszik, hogy jót cselekednek, hogy ők követik Krisztus tanítását hitelesebben, amely összhangban van az evangéliumokkal. Valójában pedig egy művelt és jó szándékú író idealizmusát követik, aki abban a tudatban élt, hogy felfedezte a valódi evangéliumot és a kereszténység valódi lényegét, amit a világ nem értett meg.

Jönnek napok (sőt már el is érkeztek – tehetnénk hozzá), amikor a kereszténység a megváltást nem a bátor, nehéz, de racionális hitben fogja keresni, hanem a világ piacán megtalálható könnyen megvalósítható értékekben. Tehát a kereszténység egyszerű humanitárius cselekedetekre redukálódik az élet bizonyos területein, ú.m. a szolidaritás, a filantrópia és a kultúra területén. Az evangéliumot a népek és vallások közötti párbeszéddel, a haladásra és a jólétre való törekvéssel, valamint a környezetvédelemmel azonosítják majd.

A bíboros szerint ezek mind jó és hasznos célok természetesen, de következmények, nem pedig a kereszténység lényege! Az élő Isten egyházát, az igazság oszlopát és szilárd alapját (1Tim 3,15) lecserélik egy jótékonysági, társadalomformáló szervezetre, “Ez az a halálos csapda, amely a Krisztus vére által megváltottak családjára leselkedik!”

Giacomo Biffi bíboros 1991-es előadásán

A Tolsztoj-féle kereszténység a szalonokban, a különböző társadalmi és politikai körökben, a televíziós műsorokban sokkal elfogathatóbb. Ebben az új kereszténységben Jézus teljesen feleslegessé válik. De mi nem mondhatunk le Jézus Krisztus kereszténységéről, amelynek lényege a kereszt botránya és az Úr valóságos feltámadása. Jézus Krisztus, az Élő Isten Megfeszített Fia, az egyedüli Megváltó nem fordítható le pusztán jó szándékú tervek és világi elképzelések összességére. Jézus Krisztus szegletkő, amelyre vagy építkezünk, vagy pedig elbukunk (vö. Mt 21,42-44).

A kereszténység persze magában foglal értékeket, ám az értékek között fontos különbséget tenni. Léteznek abszolút értékek, vagy ahogy a filozófusok mondják transzcendentális értékek. Ilyen például a jó, az igaz és a szép. Aki ezeket az értékeket érzékeli, tiszteli és szereti, az mindig Krisztust érzékeli, Krisztust tiszteli és Krisztust szereti, még akkor is ha nem tud róla. Még az ateista is, mert minden dolog létében Krisztus a Jó, Krisztus az Igazság, és Krisztus a Szép.

Másfelől léteznek relatív értékek. Ilyen például a szolidaritás, a béke szeretete, a természet tisztelete, a párbeszéd készsége stb. Ezek az értékek egy nem keresztényt elvezethetnek Krisztushoz. A hangsúly azon van, hogy ez egy lehetőség; elvezethetnek az Ő misztériumához, feltételezve, hogy megfelelően kezeljük őket. Ha azonban abszolutizáljuk az (egyébként relatív) értékeket, akkor épp azok válnak a Krisztushoz vezető út legfőbb akadályává. A relatív értékek ilyen formában történő félreértése bálványimádásban végződik. A relatív értékek helyes megélésére példa Assisi Szent Ferenc. Ennek oka pedig az, hogy ő nem szakad el Jézustól. Úgy, ahogy az egész ferences lelkiség, teológia is Krisztus-központú.

Amennyiben a keresztény hívő merő jó szándékból, a párbeszéd utáni vágytól és a világ felé nyitástól vezérelve, a másodlagos értékeket magasztalja fel, akkor tulajdonképpen szétkeni a megváltás művét és szép lassan a hitehagyásba süllyed, míg végül az Antikrisztus oldalán találja magát.

Szolovjov beszámol arról is, hogy néhány távoli oroszországi megyében egy új, meglehetősen furcsa és érdekes vallás kezdett terjedni. Ennek a vallásnak a kultusza egy végletekig leegyszerűsített gyakorlatban merül ki. A beavatott saját parasztházának (oroszul “izba”) egy sötét zugába vonul, ahol a falon tátongó nyílásba,egy fúrt lukba hangosan belekiabálja: “Én házam, én izbám, ments meg engem!” Az orosz filozófus szerint viszont még ennek az aberrált gyakorlatnak is tulajdonítható némi érdem. Ez az érdem, a szavak és fogalmak helyes használata, mivel a parasztházat parasztháznak nevezi, a tátongó űrt, a lyukat pedig tátongó űrnek, tehát annak, ami valójában. A mi világunkban viszont, – folytatja még mindig Szolovjov, - ez sokkal rosszabb, korunk emberének izbája az Isten földi országa lett, míg a tátongó űrt vagy sötét lyukat új evangéliumnak kezdték nevezni. Mert a kereszténység Krisztus nélkül és a feltámadás örömhíre nélkül ugyanazt jelenti, mint a tátongó űr, a sötét lyuk a parasztházban.

Biffi bíboros záró gondolatában kijelenti, hogy jelen korunkat (1991!) leginkább a világ felé történő nyitás kultúrája jellemzi. Egyes teológusok ma a teológia csúcsát szintén abban látják, hogyha az nyit, kinyílik, kitárulkozik. Vagyis tátongó űr lesz, nemde? Ebben a nyitott kultúrában élünk, a lét semmijében, ahol a szabadság tartalom nélküli. Ez korunk legnagyobb tragédiája! De még nagyobb tragédia lenne, ha ehhez a semmihez, ehhez a sötét ürességhez a párbeszéd jegyében, valami csalóka keresztény erkölcsiséget társítanánk. Mert Krisztuson kívül csak az ember üressége és reménytelensége létezik, ellenben Őbenne az ember megtalálja saját teljességét és egyetlen reményét.

-------

p.s: Miközben ezt az összefoglalót készítettem még sejtelmem sem volt, hogy az éppen zajló ún. amzóniai szinódus munkadokumentuma a következő címet viseli: Amazónia: új utak az Egyház és egy átfogó ökológia számára. További "véletlen" lehet, hogy ugyanezt a szinódust a Hittani Kongregáció volt prefektusa, Gerhard Müller bíboros azzal vádolta, hogy kizárták onnan Krisztust. 

(kép: lafedequotidiana.it)