A metzi paktum

A franciaországi Metz városa 1962 augusztusában egy különös találkozó révén beírta magát a történelembe. Pontosabban beírta volna magát, mert az egyháztörténeti könyvekben hiába kutakodnánk az esemény után. A Szegények Kis Nővéreinek konventjében Eguene Tisserant bíboros nem mással, mint Nikodim metropolitával, az Orosz Ortodox Egyház magas rangú képviselőjével folytatott tárgyalásokat. A titkos találkozó egyet jelentett a Vatikán és a Kreml közötti nem hivatalos kapcsolatfelvétellel, ez ugyanis mind XXIII. János pápának, mind pedig Nyikita Hruscsovnak érdekében állt. A világ már több mint, három éve tudatában volt annak, hogy egyetemes zsinatra készül az Egyház. Moszkva célja egyértelmű volt; meg kell akadályozni, hogy a zsinat nyilvános és ünnepélyes formában elítélje a kommunizmust. Eközben XXIII. János egy nagy horderejű zsinatot vizionált, ahol az ortodox egyház megfigyelői is jelen lehetnek, hiszen ezzel is újszerűvé és történelmi tetté válna kezdeményezése, még hangsúlyosabbá válna a zsinat ökumenikus jellege. Egy paktum tehát mindkét oldal számára hasznos lehetett. A metzi kapcsolatfelvételt követően Johannes Willebrands bíboros még szeptemberben Moszkvába utazott, hogy pontot tegyen a tárgyalások végére. A felek így megegyeztek abban, hogy a zsinat nem tesz majd említést a kommunizmusról, viszonzásul a Szovjetunió engedélyezi két ortodox megfigyelő kiutazását. Willebrands kiruccanása után alig telt el egy hét és megnyitotta kapuit a II. Vatikáni Zsinat. Vajon elítéltetett a kommunizmus? Amit bizton állíthatunk;

• a zsinat nem tervezett állásfoglalást a kommunizmus tárgyát illetően
• a zsinaton jelen volt két ortodox megfigyelő (több mint valószínű, hogy a szovjet titkosszolgálat beszervezte őket korábban)
• a ’60-as évek közepén, amikor a berlini fal már állt, a kérdés szinte megkerülhetetlenné vált, ezért először 213, majd összesen 435 zsinati atya kezdeményezte a kommunizmus elítélését. Két petíciót is átnyújtottak az illetékeseknek.
• a zsinaton végül nem született nyilatkozat a kommunizmusról, magát a szót nem tartalmazza egyetlen dokumentum sem 

Vitathatatlan az is, hogy XXIII. János pontifikátusa alatt megváltozott a Szentszék viszonya a Szovjetunióval és az egész keleti blokkal. XII. Piusz korábbi keményvonalas antikommunista politikáját egy békülékenyebb, párbeszédre törekvő diplomácia váltotta fel. A sikeres kapcsolatfelvételben a pápa személyének jelentős szerepe volt, mert a paraszti sorból származó, egyszerű megjelenésű Roncalli Keleten is egyre inkább elfogadottá vált. Hruscsov és XXIII. János között karácsonyi üzenetváltásra került sor 1962-ben. A kubai rakétaválság idején, a pápa telefonon közvetített Hruscsov és Kennedy elnök között, Joszif Szlipij ukrán görögkatolikus metropolita szabadon bocsátását is sikerült elérnie 1963 januárjában. Miután a pápa Agostino Casarolit megbízza az Ostpolitik irányításával, a szovjet csatlós államok közeledésére is ekkortájt került sor (1964-ben először a kommunista Magyarországgal köttetett meg a részleges megállapodás).

A találkozó létrejöttét sokan kétségbe vonták és a történészek is inkább próbálnak tudomást nem venni róla. Az egyezségről azonban nem csak az illetékes volt szovjet közvetítő, Szergej Bolshkoff tanúskodott, de Tisserant bíboros hagyatékából is előkerült egy 1962. augusztus 22-én kelt levél, amely beszámol a Nikodim pátriárkával történt tárgyalásról.